MagyarEnglishDeutsch
Részletes keresés

Eszteregnye, Obornaki Vadászház

Eszteregnye

Eszteregnye déli sarkában, Kisfenyős szántón épületromokat láthatunk. Úgy tartja a mondat, hogy Eszter kisasszony várkastélya állt itt. Ő hagyta rá az erdőt a falura, ezért köszönetként róla nevezték el a települést.

Eszteregnye egyik látnivalója a Nagyboldogasszony Templom. A római katolikus templom 1870-ben épült. A templomkertben állíttatták az I. és II. világháborús hősök emlékművét. A szőlőhegyet körülvevő erdő tökéletes kirándulási lehetőséget biztosít, itt fut végig a Rockenbauer Pál emléktúra útvonal.

Obornakon található a Zalaerdő Zrt Nagykanizsai Erdészetének vadászháza. Az épületet 1997-ben újították fel. A kétszintes házban a szálláslehetőség 12 vendég számára biztosított. De kisebb csoportos összejövetelek szervezésére is alkalmas (20-30 fő) a tanácserem. Elsősorban a vadászati szezon alkalmával fogadnak vendégeket.  A vadászház környéke parkosított, az épületet körülvevő 21 hektáros földterületen pedig számos fenyőfa fajta található. Az itt felállított kilátóból csodálatos látvány tárul elénk a környező bükkösökre.

A „Nyitnikék” Erdei Iskolát 2013. május 9-én avatták fel. Az erdei iskolahoz kapcsolódóan élményösvény bejárására is lehetőség van. Az útvonal mentén hangos táblán hallhatjuk ez erdő hangjait, megismerve ezzel a leggyakoribb madárfajtákat. A mezítlábas ösvény végigjárásakor ki kell találni, hogy vajon mi van a talpunk alatt. További érdekes állomások a tanösvényen: Meteorológiai állomás, satírozó táblák, vadleső, illatos kert, fák birodalmában, erdei kincstár, törpefenyő sétaút (2 km), mamutfenyő túraút (4 km), kilátó, bálavár. A tanösvény különlegessége, hogy minden egyes állomás az érzékszerveinkre hat.


Elérhetőségek

Cím: Eszteregnye Obornak erdő
Telefon: +36-93/500-206
Mobil: +36-30/2282-103
E-mail: vadaszat@zalaerdo.hu
E-mail: nagykanizsa@zalaerdo.hu



Galéria


Videók

Eszteregnye – Obornak (Élménybeszámoló)

A Zalai dombság egyik észak-déli völgyében fekszik Eszteregnye, amelynek a határában található erdők kirándulási és vadászati lehetőséget biztosítanak az itt élőknek és az ide látogatóknak egyaránt. A kirándulóközpont a falutól 3 km-re, észak felé haladva érhető el Obornakon, Eszteregnye lakott külterületén.
Kellemes pihenési és kikapcsolódási lehetőséget biztosít a vadászoknak a Zalaerdő Zrt. vadászháza. Az obornaki erdő szélén található kétszintes ház 12 fő elszállásolására alkalmas. Az épületet körülölelő földterületen több fenyőfafajtát tekinthetünk meg, a közeli kilátóba felmászva pedig csodálatos látványt nyújtanak a környező domboldalak bükkösei.
A vadászok mellett gyermekek népesítik be rendszeresen a környéket, akik a „Nyitnikék” Erdei Iskola napközis növendékei. Az erdei iskola és vadászház területéről több túraútvonal is indul. Sétánk során ne feledjük el bejárni az élményösvényt! Készülj fel, mert az érzékszerveidre nagy szükség lesz! Ha van benned elég mersz, indulj el a mezítlábas ösvényen és találd ki, mi van a talpad alatt!


Kapcsolatfelvétel

Kérjük a sikeres kapcsolatfelvétel érdekében a kiemelt mezőket mindenképp töltse ki.


Mielőtt értékelne!
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam.