MagyarEnglishDeutsch
Részletes keresés

Hosszúvölgy, Tündérkert

Hosszúvölgy

A település látnivalói közé tartozik az I. és II. világháború hőseinek tiszteletére állíttatott hősi emlékoszlop, amely a falu központjában tekinthető meg. A falu harangját 1999-ben újították és szentelték fel. 2000-ben a Millennium emlékére kopjafát és fakeresztet állítottak fel, szintén Hosszúvölgy központjában.

A település dombos vidéke nagyszerű lehetőséget kínál a túrázásokra.

A településen 2012. október 20-án Tündérkertet avattak, amely pályázati támogatással és társadalmi összefogással valósult meg. A kultúrház mögötti területet október 6-án kezdték el beültetni különböző növényekkel és gyümölcsfákkal. A kezdeményezést a Hosszúvölgyért Egyesület indította. A civil szervezet aktívan vesz részt a falu életében, különféle rendezvények szervezésében és a hagyományok ápolásában. A Tündérkert egyik részén hagyományos, őshonos, magyar gyümölcsfák oltványai kerültek elültetésre, másik részén közösségi, pihenő részt alakítottak ki. A megnyitó alkalmával bárki örökbe fogadhatott egy fát és el is ültethette azt. Nem csak a falusiak vették ki részüket az ültetésből, hanem más településen élők is. A Tündérkert alapítása segít abban, hogy Hosszúvölgy gyümölcsészeti örökségei fennmaradjanak. A Kárpát-medencében már több Tündérkert is létrejött, ahol az örökség megmentése a cél, valamint a gyümölcsfák fajtáinak átadása az útókor számára. A hosszúvölgyi Tündérkert avató ünnepségén Kovács Gyula erdész is részt vett, aki a Tündérkert mozgalom elindítója.

A kultúrház udvara még egy kemencével is gazdagodott., ahol rendezvények alkalmával készítenek helyi finomságokat.

A településen többen is foglalkoznak helyi termékek előállításával. Angyalosi Miklósné kecskesajtot állít elő, Tomasics Gabriella, a Hosszúvölgyért Egyesület elnöke gyümölcsöket termel a homokkomáromi hegyen. Az őshonos gyümölcsfák terméseiből ízletes pálinka készül. Különleges terméke a vitaminban gazdag csipkebogyóval készült „csipkebor”


Elérhetőségek

Cím: Hosszúvölgy Kossuth L. u. 7.



Galéria


Videók


Kapcsolatfelvétel

Kérjük a sikeres kapcsolatfelvétel érdekében a kiemelt mezőket mindenképp töltse ki.


Mielőtt értékelne!
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam.